Fatima blogja

A nap mondása

Bence ma reggel spontán megjegyezte nekem mesenézés közben: - Anya, szüljünk még egy kistesót!- hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a meglepetéstől, majd megkérdeztem: -Miért, kisfiam? - Hogy ne kelljen veszekedni rajta! Egy lenne nekem, egy pedig Esztikének! -válaszolta Bence mosolyogva :)

Fatima, sze, 2012-05-16 20:27

A második

kis rizsszem, vagyis még 1 fogacska kibújt Gergő szájában :) Vasárnap már igazi nagyfiús mosollyal köszöntötte a vendég Kamillát (így kettőjüknek összesen már 4 foguk van! ) Az igazi fájdalom csak ma érkezett, mert egész nap nyűgös-nyafogós volt, és nagyon sokat aludt. Az evéssel is hadilábon állunk, mert Gergő bár nagyon enne mindent a tányéromból, de amikor megkínálom a neki készített gyümölccsel, becsukja a száját. Hosszas cselezgetéssel 3-4 falatot sikerül betuszkolnom a kis kapun, de többet nem. Viszont a vízben feloldott homeopátiás-orvosságot gyönyörűen bekanalazza. Ma megpróbáltam az almalevet, hátha a folyadék jobban csúszik. Kiskanállal nem ment (továbbra is csak a víz megy kanállal, sőt, a pici üvegpohárból is megissza), viszont cumisüvegből kortyonként szépen megitta az almalével felhigított gyümölcspépet - ő húzta a cumisüveget a szájához minden kortynál külön-külön-. Most kicsit bizonytalankodom, mert nem szeretném rászoktatni sem a cumisüvegre, sem az édes löttyök iszogatására a cumisüvegből. De talán átmeneti megoldásként szóba jöhet így a fogzás fájdalmai közepette, csak hogy megszokja az új ízeket. Minden esetre megkínálom kanállal is szorgosan, hátha megtörik a jég és kinyílik az a kiskapu.

Fatima, h, 2012-05-07 21:30

Halat, vadat, s mi jó falat...

avagy egy baráti hétvége rövid története. Ezen a napos hétvégén Kolos és Zsuzska látogatott meg bennünket Kamilla-babával. Kami 8 hónapos, 2 kis fogacskával édesen mosolyog a világra, igazi kis tünemény, még Gergőt is elvarázsolta: 

A szombat esti grillvacsora után gyorsan elaltattuk a 4 kiskorút, majd éjfélig tartó beszélgetős borozással ünnepeltük az új teraszunkat, no meg a "szuperholdat", amit távcsővel is megkémleltünk (én műveletlen persze csak hétfőn olvastam a szuperholdról, akkor még csak naívan csodáltuk a természet szépségét :) Másnap munkamegosztás következett: lányok fácánragu levest a konyhában, fiúk vaddisznópörköltet alkottak kint bográcsban, amit finom Szamos édességekkel koronáztunk vendégeink jóvoltából :) Egy kis délutáni szieszta, séta után pedig István javaslatára egy kis potyka is beugrott a bográcsba, hogy éhen ne maradjunk, így egy nagyon finom halászlével zártuk a gasztro-bushcraft-babás hétvégét. És mivel nagyon jól sikerült, hamarosan folyt köv...

Fatima, h, 2012-05-07 21:13

A virágoslány kalapja

Nyári kalapot varrtam Esztinek:

A kisasszony elégedetten pózol újdönsült fejfedőjében az újdonsült teraszunkon :)

Fatima, h, 2012-05-07 20:56

Epreskert

Április elején kaptunk "néhány" eperpalántát - szám szerint kb. 40-et -, amit szépen el is ültettem a kerti csap mellé. Bizakodva várjuk a termést: 

Fatima, h, 2012-05-07 20:42

Pottyantós

Most, hogy végre jó idő van, és egyre többet vagyunk a kertben, a kölykökre is egyre gyakrabban jön rá a mehetnék az udvaron. Egyszer István kitalálta, amikor Esztinek sürgős dolga akadt, hogy üljön rá a szétszedett homokozó-elemek egyikére. Persze több sem kellett, attól kezdve csakis a természer lágy ölén, a szabadban, a homokozó elemeken ülve voltak hajlandók "pottyantani". A mulatságnak hamar véget vetettünk (egyrészt, akkor még hűvös idő volt, másrészt nem csinálunk pottyantóst a kertből, meg egyébként is... ), de előtte készült pár mulatságos kép: 

(a kerti rumli azóta már mérséklődött kissé :)

Fatima, h, 2012-05-07 20:39

Már fél

éves a legkisebbik, aki nagyon-nagyon igyekszik utolérni a tesókat. Az április végi mérlegelésen 9, 15kg-ot mutatott a mérleg, és 73cm-t a mérőszalag... Egy 1 éves babának átlagos, de fél évesen bizony tekintélyt parancsoló... Érzem is a karjaimon, és a hátamon, ugyanis Gergő kedvenc tartózkodási helye rajtam található :) A szimbiózis továbbra is folyamatos, ugyanis még nem nagyon kezdtük el az ismerkedést az új ízekkel. Gergő leginkább on-line rám csatlakozik, szerencsére megteheti, amikor csak szeretné. (az elmúlt betegeskedős-orvosságos idő elmúltával végre május elején elkezdtünk kanalazgatni, de ez egy köv. spot... ) Pocakról hátra már régóta fordul, és ápr. 28-tól már hátról hasra is szépen, így rájött, hogy ez egész jó közlekedési módszer. Ráadásul már hossztengely-irányban is képes forgolódni, így gyakorlatilag 2 dimenzióban bármerre képes elmozdulni, tehát már nem az a mérvadó, hogy hogyan tettem le :) Már néha a popóját is kezdi emelgetni hason fekvésben, szerintem nincs messze a kúszás...

Fatima, h, 2012-05-07 20:33

Fogas

Na nem a ruhaakasztó... Most éppen legkisebbik nagyfiunk, akinek ma reggelre kibújt a bal alsó1-es. Még pár nap, és a testvére is napvilágra kéredzkedik. Talán ez magyarázza a szűnni nem akaró taknyos-kóros állapotot, és a tegnap estétől tartó hőemelkedést. (az állandó nyálfolyásos rágcsálásról nem is beszélve :) Nagyon aggódtam amiatt, hogy Gergő állapota a nagyokéval ellentétben nem javul, sőt, romlani látszik. Nem értettem, hogy egy kb. 10 napja tartó betegségben miért pont most lázasodik be? Most picit megnyugodtam, hogy van rá logikus, értelmesnek tűnő magyarázat, és nem biztos, hogy az antibiotikum jelenti a megoldást...  A kis fogacska közelebbről: 

Fatima, k, 2012-04-17 14:45

Zsíros deszkák

Húsvét előtt megint utolért minket valami kórság, így Bence már a szünet előtt nem ment oviba. Kezdte a "szokásos" náthával, köhögéssel, aztán Gergő is elkapta, majd Eszti is sorra került.  Mivel láztalan, és alapvetően jókedvű volt a csapat, nem rohantunk gyerekorvoshoz, vannak ott elegen, betegebbek... Igazából nem látszott különösebben komolynak, csak nagyon makacsnak. Bence még Húsvét után is itthon maradt, két hétre növelve a tavaszi szünetet, Eszti sem ment bölcsibe... A rettentő csúnya hurutos köhögés ellen bevetettük a "jól bevált" népi gyógymódokat: hurutoldó teakeverék, utifűből- és mézből készített szirup, salvus vizes hidegpárásító, felvágott hagyma a szobákban éjszakára, valamint a mellkas és a hát bekenegetése jóféle házi disznózsírral. Ez utóbbi volt persze a legviccesebb, a gyerkőcök eleinte kicsit féltek, mi lesz, ha bekenem őket, de aztán nevetgéltek, amikor mondtam, most olyanok, mint a zsíros kenyerek (és még a hagyma is stimmelt :) A zsíros kenetre frottírtörölközőt tekertem, arra trikó, pizsi, majd be a paplan alá. A nagyobbaknál hatásosnak tűnt a módszer, Gergő viszont napról-napra rosszabbul lett. Hétvégére már előkerült a ventolin, és a köptető is (az orrcsepp és a gyógynövények mellé), ma a gyerekorvos pedig azt mondta, Gergő már túl van a nehezén, de Esztire még vár a java, mert "tele van a háta". Még orrcsepp, és spiroprent az előzőek mellé. Kaptunk még két nap "türelmi időt", ha ezekre javulás kezdődik, megússzuk az antibiotikumot. Bizakodó vagyok, bár Gergőnek estére 38°C-ra szökött a láza. Küldjetek gyógyulást!

Fatima, h, 2012-04-16 20:47

Na jó, de hol alszom ÉN?

Ma este István dolgozik Pesten, egyedül altatom a Hármat, akik kiharcolták, hogy a mi ágyunkban aludhassanak (mese után megbeszéltük, ha majd elaludtak, visszaviszem őket a saját ágyukba...)

Fatima, sze, 2012-04-11 20:48
Tartalom átvétel